Kik vagyunk?
Hübner András

2001-től Szinák Attila sensei vezetése mellett, majd 2006-tól önállóan tart karate edzéseket. Az Arashi Sportclub oktatója, a KSI Karate Szakosztály vezető edzője.
Szinák Attila

Edzői diplomáját 1992-ben szerezte. A magyar válogatott mellett 10 éven keresztül különböző posztokon, felnőtt és korosztályos válogatott edzőként is dolgozott. Több felnőtt világ-, és európabajnoki érem megszerzését támogatta munkájával. Pszichológus és pszichológia szakos tanári diplomával rendelkezik. Az Arashi Sportclub vezető instruktora.
Koburger Soma

17 év elteltével befejezte a versenyzést, edzői diplomáját 2005-ben szerezte meg. Az edzői munka mellett a KSI Karate Szakosztályát vezeti, és nemzetközi karate bíróként tevékenykedik. Kiegészítő sportként rendszeresen látogat MMA edzéseket. Az Arashi Sportclub oktatója.
Hollósi Anna Marie

A karate tanítása és oktatása mellett hatha jóga oktató, a japán virágkötészet, az ikebana Szogecu stílusában is mester fokozattal bír. Japanológiából szerzett bölcsész diplomát.
Zalántai Éva

2007 óta tart edzéseket párja, Hübner András sensei mellett. 2017-től a KSI SE karate szakosztály utánpótlás versenyzőivel is foglalkozik. Két gyermek édesanyja.
Palkovits Nikolett

Több éve foglalkozik karate oktatással,szeretné a karatét minél szélesebb körben megismertetni a gyermekekkel és fiatalokkal. Az Arashi Sportclubnál és a KSI Karate Szakosztályánál tart edzéseket.
Hübner Dániel

A tanításba mestere Szinák Attila sensei, és bátjyja Hübner András sensei iránymutatásai segítségével kezdett bele. 2015 óta fekete öves, edzői képesítését 2018-ban szerezte meg, mára saját csoportot irányít.